Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Utolsó kommentek

Feedek

HTML

HTML

Dolgoznál a pornóiparban?  2.rész

Folytatva felvetésemet először is szeretném megköszönni a visszajelzéseket. Nagyon örülök ezeknek, sok ötletet adtok. Továbbá remélem, hogy akit összehoztam a megrendelőnkkel jó kapcsolatra tett szert és sok jó filmet tudnak majd készíteni. Reméljük, hozzánk is eljut majd belőle egy-egy díszpéldány.

Kaptam olyan visszajelzést is, hogy bizony ezeknek a felnőtt tartalmú filmeknek igencsak negatív hatása van társadalmunkban. Nagy százalékban a nők kihasználtságáról szól és mivel igen is hatással bír bizonyos körökben ezért ez lesz az elfogadott hozzáállás a női nemhez és a szexuális szokások kialakításához. Sajnos azt be kell látnom, hogy aki ezekből a filmekből tanul meg szexelni az valóban minden alkalommal az arcra élvezéssel akarja befejezni az aktust. Szomorú, de vajon ez a szerepe ezeknek a filmeknek? Naná, hogy nem. Sajnos a mai fiatalok nagy része túl korán szembesül a szexualitással esetleg pont az ilyen filmekből. Nem mondom, hogy nem készültek fel rá, nem tudnak róla eleget, pedig így van. 

porn pornó film pornófilm munka szex felnőtt választás fiatal tehetség csillogás karrier szeretnél

Vajon 18 évesen érett valaki ahhoz, hogy filmekben szerepeljen? Igen, ez az alsó határ Magyarországon. Nagykorúvá váláshoz a szex is hozzá tartozik, aztán jöhet forgatni, kereshet saját maga számára pénzt. Hogy mit kezd vele, nem tartozik senkire. Lányos apuka révén előbb –utóbb én is szembesülök majd ezzel a kérdéssel, hát nem várom. El tudom ettől majd tiltani a lányomat? El kell egyáltalán tiltani? Mi lesz ha majd pont ebben leli meg örömét? Pfff.

Vajon ezzel a szakmával hová lehet eljutni? Azt gondolom, hogy ebben az iparban is létezik karrier. Nagyon is szép hosszú létrára lehet felmászni és a csúcson nagyon szép dolgokat lehet elérni. Sok példa járhat előttünk magyarok előtt, többeknek sikerült szép sikereket elérni. Igazi csillogás, real Hollywood, mega gazdagság. De vajon min múlik a siker? Ki lehet jó ebben? Mi kell hozzá?

Sok munka, jó kapcsolatok, némi tehetség, ambíció, ezeket szokták mondani. Nem tévedhetnek… Az biztos, hogy más fajta intelligencia szükséges itt és nem az elvégzett iskolák száma számít. A lényeg, hogy a karakter magával ragadja a publikumot pont úgy mint egy jó könyv esetében. Szóval ki-ki döntse el mit választ az írást vagy a filmipart…

Tovább

Dolgoznál a pornóiparban? 1.rész

Itt az új megkeresés. Régi barátom talált meg vele, be szeretne indítani egy felnőtt témájú weboldalt. Külföld felé szolgáltatná ezeket a tartalmakat, amelyeket hazai környezetben saját maga készít, forgat. Ehhez kérte a segítségem. Hmm, alig mertem elmondani otthon.

A feleségem nem is örült a témának, sokkal jobban bejött neki a régi, megszokott ügyfélkör. Szerette ha az ügyfeleink szakácsok, focisták, takarítók, ingatlanosok, kuponosok, stb. Hát nagy váltás valóban, de vajon mi a baj a pornófilmekkel? Megbotránkoztatóak? Erkölcstelenek? Közönyösek?

Szerintem nem azok. Nagyon is nagy az igény rájuk, szinte minden korosztály számára. (most nem célom azzal foglalkozni, hogy kinek való és kinek nem) Persze az emberek nem szeretnek beszélni róla, talán túl intim téma még ebben a században is? Nos, ezt sem hinném. Annyira a véleménykinyilvánítás korában élünk, hogy semmi sem tabu. Nincs cenzúra sehol, semmilyen témában. Lassan egy kiló kenyeret is félmeztelen csajszi fog reklámozni valamelyik nagy bevásárlóközpont közepén minden meghökkentés nélkül.

Pénz is van benne, az látszik. Persze a piac mérete miatt nem a magyar megrendelőktől várják az előfizetéseket. Hihetetlen, hogy ennyi anyagot el tudnak adni szerte a világban. Újabb és újabb filmek, jelenetek kerülnek ki az éterbe és mind-mind simán „elfogy”.

Azonban ha olyan nagy biznisz miért nem csinálják mégis rengetegen? Hát csinálják. Arányaiban azonban eltörpül az számuk, ráadásul a diszkréció mindenek előtt áll. A legtöbb pornó színészt a környezete nem úgy ismeri, ahogy a filmeken mutatkozik, legtöbbjükről nem is tudják mivel keresi a kenyerét. Szégyellik? Nem hiszem, nincs is mit. Inkább nem akarnak szembesülni a társadalom folyamatos kritikájával. Egyszerűbb megoldás ez, én megértem.

Te vajon bevállalnád a „nyilvánosságot”? Elmondanád, sőt büszke lennél rá? Most nem szeretnék különbséget tenni fiú és lány hozzá állás között, mert az már egy másik társadalmi megítélés, hogy egy fiúnak vagy egy lánynak mi fér bele. Vajon mit gondolna rólad a szomszédod? Megmutatnád neki a legújabb produktumod? Érdekes gondolat. Nyilván a szomszéd „adottságaitól” függ…. J

A barátom szerint mégsem olyan egyszerű a dolog. Nehezen talál színészeket, bármilyen meglepő is ez. Sok ügynökséggel dolgozik, folyamatosan forgat, talán túl gyors ütemben készíti a filmeket, mert elfogynak az arcok. Egy biztos, újabb és újabb felfedezettekre van szükség. Ez a szakma így működik. Tehát ha van affinitásod jelentkezz, összehozlak vele. Nem vagyok közvetítő, nem kérek érte semmit, csupán megadom neki az elérhetőséged és hajrá. Folyatás következik…

Tovább

Átvertek 500.000.-el!

Veled előfordult már ilyen? Akkor le írom mire figyelj oda ha nem akarod átélni azt ami velem történt. Csúnyán lehúztak félmillióval. Egy informatikai vállalkozás résztulajdonosa vagyok. Több mint 15 évnyi tapasztalattal a hátam mögött, elég sok mindent megéltem. Látom a változást az üzleti szférában, ahogy mondani szokás – nagyon felhígult ez a „szakma” is. Mostanság valóban érezni a bizalom hiányát és az üzletkötések menetének változását.

csalás

Régen szóban megegyeztem valakivel és az úgy volt „kőbe vésve” (jog szerint a szóbeli megállapodás is szerződéskötésnek minősül a még mai nap is) mindkét fél teljesítette adott szavát. Vettem így autót, nagyobb mennyiségű számítástechnikai alkatrészeket, de ide sorolhatnám a fogadásokat, üzletszerzési jutalékokat és még sok mindent amiben pénz lehetett. Jó régen volt.

Jelenleg előleget kérünk mindenkitől és annak megérkezése után kezdünk bele a szolgáltatásba. Egyre több cég nyújt cég adatinformációs szolgáltatást, minősítéseket készítenek. Ezekre nyilván lehet hallgatni is meg nem is. A probléma nem is ezekkel van, hanem a régi kapcsolatokkal, ahol már kiépült a bizalom hosszú évek alatt. Ezt tudják tönkre tenni nagyon váratlanul. Velem is ez történt. Régi (most már csak ismerősömnek nevezem ) ismerősöm keresett meg több mint két éve egy nagyobb projekttel , weblap, teljes arculati könyv , stb. Jól hangzott a dolog, összesen durván egymilliós nagyságrendű volt a megbízás. Mivel a téma is nagyon közel állt a cégünk összes alkalmazottjához, nagy elánnal vetettük bele magunkat a munkába. Rengeteg ötlettel álltunk elő, aminek mondjuk a nagy részére nem futotta már a keretből, azért mi talonban tartottuk a későbbi szebb időkre. Ahogy említettem régi ismerőstől jött a megrendelés, eszembe sem jutott előleget kérni, nagy hiba volt. Egy év után kaptunk is némi pénzmagot, a felét a várt összegnek. A többit későbbre halasztották. Tudtuk, hogy épp nincs pénze a megrendelőnek ezért nem is sürgettük. Teltek a hónapok, jöttek apróbb feladatok, segítségkérések és mi tovább dolgoztunk mit sem sejtve.

Egy napon furcsa ötlettel álltak elő, lecserélték az általunk készített weboldalt. Arculatot váltottak, egy-két dolgot hagytak meg csupán a régi anyagokból.  Ekkor is kérték a segítségünket és mi tovább szolgáltattunk és tovább és tovább a mai napig. Végre sikerült le ülnünk beszélni az elszámolásról ahol közölték, hogy ők bizony elszámoltnak tekintik a dolgot. Amúgy sem használnak semmit a régi dolgokból és már úgy is kifizettek minket. Megjegyzésemre, hogy ez nem túl fair még meg is fenyegettek.

Szuper volt közölni a hírt a tulajdonostársaimmal, főleg, hogy az üzletet én hoztam, én vállaltam a felelőséget az ismerősömért.  Ti mit tennétek a helyemben? (megjegyzés: tényleg várnék ötleteket!)

Ezek után hogy álljak az ilyen jellegű munkákhoz? Ismerősnek ne dolgozzak?

Sajnos csak az előleg marad mint megoldás szigorúan betartva minden kapcsolat tekintetében. Sajnálom, hogy ez a poszt ilyen komolyra sikeredett, de a csalódásom mértékéhez képest azt gondolom, igyekeztem a pozitív oldalát megfogni a dolognak már ha van egyáltalán ilyen.

Kérlek ha van kapcsolatod aki dolgozik és utólag fizetnek neki, oszd meg számára az üzenetem, neki ne kelljen átélnie hasonló csalódást. Szép napot!

Tovább

Orrvérzésig orrspray!

Ismerős a helyzet? Orr dugulás, befújás, minden nap, egyre sűrűbben. Ha hozzászoktatod magad , szinte lehetetlen orrspray nélkül élni . Hogy lehet erről lejönni ? Tudjuk , hogy az ilyen cuccok hosszú távú használata nem tesz jót az orr nyálkahártyának , mégis , mikor egyszerűen nem jön levegő , vagy nem annyi amennyi kellene , kéznél van és olyan egyszerű használni. Ez a könnyű út, erre sodródik az ember .

orrvérzés orrspray függőség megoldás elvonó hozzászokni végleges letenni tiszta egészség változtass allergia orr függő vizsgálat élni

Virág Levente vagyok, orrspray függő. Bizony én is bajlódok ezzel a problémával nap mint nap. Persze amikor már nagyon zavart , elmentem egy szakorvoshoz. Rövid vizsgálat után jött diagnózis: allergia . Futószalagon kaptam a receptet is. Egy havi adag, próba cseresznye alapon.  Elhasználás után vissza, mondván semmit sem ér. Következő forduló: új recept , megint egy havi. Semmi haszna . Vissza a dokihoz , következő kőr , következő recept . Éreztem a never ending sztori forgatókönyvet .Hát gondolod , hogy kiváltottam.. . Hihetetlen ez a módszer , ez tényleg van akinek segít ?

Na de ha allergia , akkor irány egy Allergia vizsgálat es meglesz a megoldás !! Haha gondoltam , intéztem is azonnal . Elektrolízis , 400 fele anyag , tutti meglesz a kiváltó ok. Hát az elején megdőlt az elmélet. A műtött kezem miatt nem lehet bízni az eredményben. Kellett nekem  fém a kezembe.. Szóval nem jutottam előre. Kicsit kezdem feladni a küzdelmet. Persze ez kb fél év volt az életemből. Ma is orrspray- t használok este, hogy tudjak (és persze a feleségem is tudjon) aludni.

Par napja olvastam egy barátom face posztjában , hogy ő véglegesen letette ! Szóval nem vagyok egyedül az univerzumban ezzel a gonddal. Felhívtam, beszélgettünk. Az átállásra 3-4 hetet mondott. Minden átmenet nélkül, egyik napról a másikra megvonás. Borzasztó, azt mondta, néha kibírhatatlan. Kiszáradás –torka és a szája tájékán-, iszonyat hangos horkolás kíséri a gyógyulás útját. Igaz, nála sokkal durvább volt a helyzet, több min 7 éve függő volt, heti min 1 tégelyt fogyasztott !! Teljesen hozzászokott a szervezete! Tünetek: hirtelen orrvérzés a nap bármely szakában, óránkénti befújás, az életének minden helyszínén egy elfekvő orrspray… Szóval döntöttem, belevágok a gyilkos három hetes elvonóba!  Jelentem két napja tiszta vagyok.

Ha van ismerősöd aki hasonló gondokkal szenved, oszd meg vele történetünket. Reméljük példánkkal segítünk neki is leállni az anyagról… nekem pedig …. szurkoljatok!

Tovább

Új kávé - új élmény

Új élményem színhelye

Ma kipróbáltam egy másfajta kávét. Nem a megszokott 5-9 bar nyomással készült fajta volt. Ezt magas hőfokon készítik, talán a török kávé elkészítési módjához tudnám hasonlítani. A felhasznált őrlemény viszont dupla mennyiség volt. Tisztán, mindenféle tej, édesítőszer nélkül kóstoltam meg. Nagyon finom , érdekes érzés, mindenkinek ajánlom a próbát .  A fényképen láthatjátok a helyet ahol ittam. Első benyomásként egy markánsabb tea feelingje hasított belém. Kicsiny kesernyés utóíze szinten bejött. Örülök, hogy megízleltem. A barista is nagyon készséges volt , már hozzáállása megfogott . Szeretem a kávét , szokásommá vált napi 1-2 csésze hosszú kávé elkortyolgatása a délelőttök folyamán , de ez az úriember sokkal nagyobb áhítattal készítette el számomra a italt , mint én valaha is tettem.

Kicsit átgondolom a Kávé fogyasztásomat a jövőre nézve. Úgy érzem a minőséget még jobban előtérbe kell helyezni ezen a területen is . Korosodásunkkal ízlésünk is jócskán változik , de a nézőpontjaink, hozzáállásunk talán még jobban . Érzem magamon a tökéletességre való törekedést egyre több területen .De lehet, hogy ez inkább a feleségem hatása ? Ő egyébként a precizitás nagymestere ,ebben is lenyűgöz a mai napig . Ki tudja minek köszönhetem, a lényeg, hogy én élvezem !

Átgondoltad már hányféle kávét ittál eddigi életedben? Javaslom próbálj ki TE is minél többféle módon elkészített es különböző kávécserjékből főzött kávét. Az ízlésed egyedi , de ami közös bennünk , hogy nem tudunk megfelelően dönteni , ha nem próbálkozunk rendszeresen az újabb és újabb dolgokkal . Mondanivalóm lényege erre irányult ma. Szép napot! 

Tovább