virágleventevélemény

Pár éve történt meg velem ez a történet, amikor még vezetője voltam egy informatikai vállalkozásnak. Egész jól ment a biznisz, rendes ügyfeleink voltak, akkoriban fizettek is rendesen. Kisebb rendszerek üzemeltetésével foglalkoztunk, alaposan és megbízhatóan dolgoztunk, ami persze több megrendelést is vonzott magával. Marketingre nem költöttünk, az ügyfelek ajánlásai alapján szereztünk újabb partnereket. Mivel ez a folyamat jól működött, kénytelenek voltunk bővülni. Akkoriban ez új alkalmazottak keresését jelentette. Első körben a tulajdonosok gyermekkori barátjával bővültünk, szorosan utána pedig egyik partnerünk ajánlása alapján választottunk. Félreértés ne essék, mindék kolléga átment a szakmai szűrésünkön (hiszen szigorúan jól képzett-hozzáértő kollégát akartunk felvenni).

Nagyon jól is ment a dolog, sőt az egyikük még ügyfeleket is tudott hozni. Ennek nagyon örültünk. Fizetésemeléssel jutalmaztuk. Azt gondolom, hogy jól kerestek az úriemberek (ez a szóhasználat csak eddig illette meg őket, a későbbiekben már nem…).

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a behozott magáncélú dolgok lassan elkerülnek az irodából. Családias, laza munkahely voltunk, mivel szinte ott éltük az életünk nagy részét, nem volt gond, ha valaki bent tárolt ezt-azt. Most már tudom, hogy ez volt az első jele a kollégák távozásának.

Egy napon arra ébredünk, hogy nem jöttek dolgozni, pár szerződött partnernél pedig nem futnak le a napi tesztek. A jelszók ugyanis megváltoztak. Hát elkezdődött. Utólag kiderült, már több hete puhították az ügyfeleket, hogy olcsóbban is lehetne üzemeltetni ezeket a számítógépeket és próbálták magukhoz édesgetni a cégek vezetőit. Nos, ez a négy legnagyobb ügyfelünknél sikerült is. Ők felmondták a szerződésünket. Hozzáteszem nem gondolták át jól, mert a felmondási időt három hónapban állapítottuk meg, így azt ki kellett fizetniük…

Nagy érvágás volt anno, emlékszem rá. Főleg az emberi oldala. Óriási csalódás. Mit rontottunk el vajon? Egyáltalán elrontottunk valamit? (azon kívül, hogy felvettük ezeket a gerincteleneket…) Az egyikük, akit előzőekben barátnak neveztem, alig mert a tulajdonosok szemébe nézni. Remélem, az élet visszaadja ezt mindkettőjüknek valamilyen formában.

Anyagilag is megéreztük. Ezek a cégek nagy részét adták ki a cég forgalmának. Időbe telt, mire magunkhoz tértünk és kitöltöttük az űrt.

Ezek után, hogyan vegyen fel alkalmazottat egy KKV? A kérdés persze felmerül, hogy szükséges-e egyáltalán alkalmazott. Dolgozzon mindenki alvállalkozóval? (Erről majd a következő posztban írok részletesen) Amerikában nyilván leperelhettük volna a gatyájukat is, de itt kicsiny hazánkban nincs semmi értelme a jogi elégtétel keresésének. A bíróság egy vicc, valljuk be. Elég sok ügyet láttam már (jelenleg is van négy másodfokon is megnyert perem, amivel pont semmire nem megyek), hogy tudjam semmi értelme.

Megjegyzés: Érdekes módon rajtam (mint magánszemélyen) még egy parkoló társaság is be tudja hajtani a kamu büntetését, de én sehogy nem tudok pénzhez jutni a magyar cégektől. Sajnos így van ez.

Az alkalmazottak kiválasztása nagy felelősség, immár megtanultam. Ennél talán egy vállalkozás indítása a nagyobb felelősség, de vajon megéri? Erről is külön posztot tervezek írni.

Te mit gondolsz erről? Várom véleményed!

Szeretném, ha sokan tanulnának az esetemből, hátha el tudják kerülni életük ilyen korai szakaszában a kórházat. Pontosabb nevén az Országos Gerincgyógyászati Központot, itt vagyok most. Hétfőn jöttem ambulánsan, kezelésre. Nem tudtam felegyenesedni, azaz fekve-négykézlábon jártam már egész hétvégén. Gondoltam kapok egy helyi szurit és futok haza.. hát nem ez lett. Gyors MR vizsgálat után már tolószékben hoztak fel az emeleti ágyba és pikk pakk bennem is volt az infúzió. Máshogy mondjuk nem is tudtam volna feljönni, annyira rosszabbodott az állapotom.. vagy csak kiment belőlem a hétvége alatt belapátolt fájdalomcsillapítók hatása?  Szerencsém volt, éppen üresedett egy ágy a 131-ben amit így megkaptam. 

Szeretem ezt a helyet, 3 éve is itt voltam, akkor tervezett konzervatív kezelésen. Mivel legutóbb teljes javulást hozott az egyhetes kúra, nagyon optimistán vágtam bele az új projektbe. Estére persze rosszabbodott a helyzet, 4 fájdalomcsillapító sem tudta elnyomni az érzést. Hajnalban meg is jelentem a nővéreknél, hogy erősebb cucc kell. Meg is kaptam! Konkrétan egy tenyérnyit válogatott nekem össze a kedves hölgy, imádtam! Amire visszavánszorogtam a szobába már semmit nem éreztem. A nem fájó végtagjaimat sem! Nagyon király érzés volt, örök hála érte!

Reggel korán jött a doktor úr a megbeszélt injekció miatt. Mentünk a CT-be ahol megnézte hol van a ideggyök.. azt fogjuk megszúrni. Leizzadtam, nem bírom a tűszúrás gondolatát sem. Küzdök ellene régóta, próbálok szembenézni ezen félelmemmel, például tetoválásokat varratok meg ilyesmi. Ahhoz meg abszolút nem szoktam hozzá, hogy gerincben álló tűvel tologatnak ki be a CT-ben, hogy ellenőrizzék a 10 cm hosszú fém pontosságát. Kicsit mozgatni kellet, de másodszorra már jó helyen volt, mondták. A speckó anyag betöltése után már jött a teljes zsibbadás, végig a lábamon szépen lassan. Nagy megkönnyebbülés volt, mert a tű kikerült a hátamból és a fájdalom is megszűnt. Megcsináltuk! J Jöhet a rehab!

Innentől beindult a wellness! Masszőr hölgy látogatott meg a szobában, aki átmozgatta felsőtestem, és finom olajjal átkente. Jól hangzik, nem? Egy Gyógytornász hölgy is megdolgoztatott, de csak óvatosan, fájdalom mentesen. Estig nem tudtam kikelni az ágyból, így ez ebéd kimaradt, helyette jött a napi infúzió. Amire kiment a zsibbadás, már 8 óra is elmúlt. Fürdés, tisztálkodás és SENSOLIGHT!! Nagyon király, mint egy űrhajó, legutóbb is kedvenc volt.

Itt tartok most, a javulás útján immáron sétálok a saját lábamon. Napról napra jobb lesz reményeim szerint. Sok idő van most arra, hogy átgondoljam, hogyan tovább, de erre nem akarok most kitérni.

Szeretném külön megköszönni a feleségemnek, hogy az így teljes egészében rászoruló otthoni dolgok mellett volt energiája többször is bejönni hozzám, behozni a „kórház szettet”,stb. Imádom ezért is, nem is tudom hol tartanék nélküle, de igen tudom: sehol.

Szép napot!