Úgy 17 éves lehettem, amikor először gondoltam rá, hogy nekem bizony valami nagyon elvadult sportkocsi kell ha megnövök. Már akkor imádtam a forma 1-et, így nem is akarhattam mást, mint egy tűzpiros Ferrari F40et. Ez volt az utolsó modell, amit még 1988-ban Enzo Ferrari halála előtt mutattak be. Egyszerűen, gyönyörű szép!

Egy középmotoros, hátsó kerék meghajtású álom!  Abban az időben ez volt a leggyorsabb, legerősebb és legdrágább autó, amit a Ferrarinál a nyilvánosságnak értékesítettek. Igen, ugyanis nem minden Ferrarit vehet meg bárki.

Már akkor elképzeltem, ahogy megjelenek a szalonban:

Egy tavaszi délelőtt térek be, már a kihagyhatatlan reggeli kávém elfogyasztása után. Két talpig öltönyös fószer rohan irányomba, hozzám, „a vevő” –hőz. Egymással versenyezve nyomják az elcsépelt kereskedői dumát, hogy így meg úgy a Ferrari. Ilyen gyors, ennyi lóerő… Nagyon gyenge eladók, egyet sem kérdeznek, de ma szerencséjük van. 

- F40 et akarok venni, mondom nekik halkan. Elég szerény srác vagyok egyébként, ha még nem ismernél (mondom ezt egy Ferrari vásárlása közben…).

Az egyikőjük kapkodva siet a katalógusért, a másik elegánsan mutatja az utat a szalonban forgó fenevad felé. Ő a szerencsés, ma ö kapja a jutalékot…

Ez valami versenyautó féle, gondolhatná egy kívülálló, hozzá nem értő. Lapos, tűzpiros. Tényleg olyan a szárnya hátul, mint egy forma egyes kocsié. Egyszerűen pazar látvány.

- Rendben lesz, suttogom. Óriási vigyort és elégedettséget látok az eladó arcán. Ezt királyul csináltam, gondolja. A papírokat gyorsan elintézzük, ez nem is kérdés, kb mindent aláírok amit elém rak, olyan izgatott vagyok.

Íme a nagy pillanat: a kulcsok átadása következik. Ez valami fenomenális, átadhatatlan érzés. Javaslom, írd fel te is a bakancslistádra. Nálam van, az enyém, az én tulajdonom. Wáááááá... Alig várom, hogy beülhessek és nyomjam neki, bele a világba! Én állok ki vele a szalonból, erőteljesen ragaszkodok hozzá, hogy mostantól csak én vezethetem a drágaságomat.

Az egész napom kocsikázással és tankolással telik. Érdekes, hogy ezt mondom, de az első pár órában kényelmetlen érzés fog el. Mindenhol, mindenki bámul. Komolyan, nekem kellemetlen. Először a kocsit, és egyből utána engem, a szemem leges - legmélyét. Lassan kezdek oldódni és szokom a feelinget. A lámpáknál rendesen ég a jobb oldali ülés, annyian be szeretnének ülni. Lehet mostantól még aktívabb lesz a szexuális életem? Érdekes összefüggés, de valljuk be valahogy így működik a világunk. Én meg férfiból vagyok, így könnyedén meggyőzhetnek az ellenkező neműek. Tudjuk jól, hogy elég jó eszközeik vannak erre. (Fontos gyorsan leszögeznünk, hogy ez még jóval a házaséletem kezdetének gondolata előtt történik!)

De a lényeg, hogy egy IHI turbós, 478 lóerős V8- as Ferrari F40-ben ülök, ami nem magasabb 113 centiméternél (ez egy hatéves kisgyerek magassága egyébként)… azonban ez a cucc csupán 4,1 másodperc alatt gyorsul fel 100ra. Elképesztő.

Hmmm…

Ferrari viraglevente azelsosprint megvettem az enyém drágaságom tűzpiros az első F40 leggyorsabb legerősebb legdrágább nyilvánosan vevő pazar lapos tulajdonom tankolás férfiból vagyok

Szóval, pontosan ezt álmodtam meg kicsit több mint 20 éve.

Ha mostantól kezdve minden második héten megnyerem a reblog sprintet, akkor megközelítőleg 1085 hónap alatt összegyűjtöm a jelenlegi 350.000 Eurós vételárát.

Kérlek, oszd meg a posztomat, segíts meggyőzni a szerkesztőket, hogy a cikk érdemes a főoldalra kerülésre és esélyes a végső győzelemre. Segíts, hogy megvalósítsam ezt a régi álmom.

Előre is köszönöm és szép napot kívánok!

Virág Levente