Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Utolsó kommentek

Feedek

HTML

HTML

Egy hét a gerincklinikán- 2.rész / újra otthon!

Mit változtasson meg egy gerincsérves sürgősen az életében?! Erről szeretnék írni, most, hogy kijöttem a kórházból. Elmondhatatlanul hiányzott már az eddigi életem. Főleg az utolsó két nap volt egyre erősebb az érzés, a vágyakozás minden otthoni dolog után. Visszatekintve a múlt hét eseményeire, az első pár nap csak a fájdalom uralta a testemet és a lelkemet. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra mikor lesz már jobb. Ennyi fájdalomcsillapítót szerintem tíz év alatt sem szabadna beengedni a testünkbe, amit egy hét alatt kaptam. Milyen jól is esett... J Csak ezen tünetek elmúlása után tudtam másra is koncentrálni, azaz a folytatásra.

Hogyan is tovább? Volt időm gondolkodni rajta, mégis úgy érzem, hogy nem lehet ezt eltervezni előre.  Sok mindent meg kell változtatnom életemben, a szokásaimban, az biztos. Erről külön előadásokat tartottak különböző szakemberek a kezelés részeként, azonban mivel mindenki élete más, ezt saját magunknak kell megkoreografálnunk. A legfontosabb, amire fókuszálnom kell innentől, hogy ne kerüljek újra ilyen helyzetbe!

gerinc sérv porckorong gerincsérv változz fájdalom úszás torna gyógytorna hajlás hajolgatás sport elhanyagol kihagy lusta sűrgős klinika gerincklinika gyógyászat test testtartás helytelen helyes enesazegeszsegugy

Minden nap kell gyógytornáznom ébredéskor. Ezzel fog kezdődni a napom, kötelező jelleggel. Ismét rájöttem, hogy bizony nélküle nem megy. Már nem. Többet nem követem el azt a hibát, hogy elhanyagolom.

Mozdulataimat áttervezem. A kialakult, megszokott előre hajlások, gerincet jobban megterhelő mozdulatokat kiiktatom, minimalizálom. Hát ezen nagyon dolgozni kell, mert rengeteg ilyen van.

Utazáskor, a kocsiba ki - beszállás sem esik olyan jól, ami azt jelenti, hogy azon is változtatni kell. Ez nagyobb falat, de majd átgondolom, hogyan oldjam meg hosszútávon. Jó alternatíva a villamos, de valljuk be télen nem annyira vonzó.

Munkahely: széket félreteszem, térdeplőt előtérbe helyezem. Folyamatos felállás és nyújtózkodás. Tudtátok, hogy egy rossz pozícióban üléskor egyes csigolyák 4x annyira terhelődnek, mint álló helyzetben? Ilyenkor veszélyben lehet a nyaki rész is, ha azt is huzamosabb ideig rossz pozícióban tartjuk. Ne felejtsük el, a legtöbb időt már ezen a helyen töltjük.

A sportolás fontos, ezzel sosem volt gond, előtérbe helyezem azonban az úszást, háttérbe pedig a kispályás labdarúgást. Későbbiekben játszhatok még az orvos véleménye szerint, nem kell lemondanom róla teljes mértékben, ami nagyon jó hír. Persze a színvonal már…

A legnehezebb szerintem az elfogadás. Elfogadni ezt az állapotot, amit még negyven éves korom előtt sikerült elérnem. Szóval az eddigi életem már nem a mostani életem (hiába is hiányzik annyira…). Az emberek amúgy is változnak, ezt már az 5 éves kislányom is tudja. Itt az ideje nekem is megtenni újra, immár tudatosan. Túl teszem magam rajta és ezzel együtt teljes és boldog életet fogok élni. Simán lehetséges! Én már el is kezdtem!

Szép napot!

Tovább

Egy hét a gerincklinikán – a 10 perces kontroll helyett 1.rész

Szeretném, ha sokan tanulnának az esetemből, hátha el tudják kerülni életük ilyen korai szakaszában a kórházat. Pontosabb nevén az Országos Gerincgyógyászati Központot, itt vagyok most. Hétfőn jöttem ambulánsan, kezelésre. Nem tudtam felegyenesedni, azaz fekve-négykézlábon jártam már egész hétvégén. Gondoltam kapok egy helyi szurit és futok haza.. hát nem ez lett. Gyors MR vizsgálat után már tolószékben hoztak fel az emeleti ágyba és pikk pakk bennem is volt az infúzió. Máshogy mondjuk nem is tudtam volna feljönni, annyira rosszabbodott az állapotom.. vagy csak kiment belőlem a hétvége alatt belapátolt fájdalomcsillapítók hatása?  Szerencsém volt, éppen üresedett egy ágy a 131-ben amit így megkaptam. 

gerinc fájdalom sérv gerincsérv porckorong porckorongsérv MR MRI CT budai egészségközpont kifakadt injekció zsibbadás hátfájás rehab tű sensolight wellness király  jobban vagyok sétálok saját lábon konzervatív kezelés infúzió gyógytorna masszázs

Szeretem ezt a helyet, 3 éve is itt voltam, akkor tervezett konzervatív kezelésen. Mivel legutóbb teljes javulást hozott az egyhetes kúra, nagyon optimistán vágtam bele az új projektbe. Estére persze rosszabbodott a helyzet, 4 fájdalomcsillapító sem tudta elnyomni az érzést. Hajnalban meg is jelentem a nővéreknél, hogy erősebb cucc kell. Meg is kaptam! Konkrétan egy tenyérnyit válogatott nekem össze a kedves hölgy, imádtam! Amire visszavánszorogtam a szobába már semmit nem éreztem. A nem fájó végtagjaimat sem! Nagyon király érzés volt, örök hála érte!

Reggel korán jött a doktor úr a megbeszélt injekció miatt. Mentünk a CT-be ahol megnézte hol van a ideggyök.. azt fogjuk megszúrni. Leizzadtam, nem bírom a tűszúrás gondolatát sem. Küzdök ellene régóta, próbálok szembenézni ezen félelmemmel, például tetoválásokat varratok meg ilyesmi. Ahhoz meg abszolút nem szoktam hozzá, hogy gerincben álló tűvel tologatnak ki be a CT-ben, hogy ellenőrizzék a 10 cm hosszú fém pontosságát. Kicsit mozgatni kellet, de másodszorra már jó helyen volt, mondták. A speckó anyag betöltése után már jött a teljes zsibbadás, végig a lábamon szépen lassan. Nagy megkönnyebbülés volt, mert a tű kikerült a hátamból és a fájdalom is megszűnt. Megcsináltuk! J Jöhet a rehab!

Innentől beindult a wellness! Masszőr hölgy látogatott meg a szobában, aki átmozgatta felsőtestem, és finom olajjal átkente. Jól hangzik, nem? Egy Gyógytornász hölgy is megdolgoztatott, de csak óvatosan, fájdalom mentesen. Estig nem tudtam kikelni az ágyból, így ez ebéd kimaradt, helyette jött a napi infúzió. Amire kiment a zsibbadás, már 8 óra is elmúlt. Fürdés, tisztálkodás és SENSOLIGHT!! Nagyon király, mint egy űrhajó, legutóbb is kedvenc volt.

Itt tartok most, a javulás útján immáron sétálok a saját lábamon. Napról napra jobb lesz reményeim szerint. Sok idő van most arra, hogy átgondoljam, hogyan tovább, de erre nem akarok most kitérni.

Szeretném külön megköszönni a feleségemnek, hogy az így teljes egészében rászoruló otthoni dolgok mellett volt energiája többször is bejönni hozzám, behozni a „kórház szettet”,stb. Imádom ezért is, nem is tudom hol tartanék nélküle, de igen tudom: sehol.

Szép napot!  

Tovább

Kicseleztem a porckorongsérvet!

Rákerestem az interneten és úgy néz ki én vagyok a leghíresebb akinek ez sikerült. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem az egyedüli. Azt gondolom, sokaknak tudniuk kellene ennek a módszerét. Rengeteg emberen tudna segíteni mielőtt a sérv kialakulna a szervezetükben. Hogyan lehetne ezt elterjeszteni? Ha van erre ötleted, kérlek írd meg!

Aktív sportolói életet folytattam mióta megszülettem Közel 300 NB1 es futsal mérkőzésen vettem részt, a sport a mindennapjaim része volt. 3-4 évvel ezelőtt azonban gyakoribbak lettek a nyak és derék fájdalmaim. Ezekre egyre erősebben és sűrűbben jelentkeztek , egészen odáig vezettek, hogy tavaly februárban egy hosszú autóút utáni mérkőzésen összeestem. Megdöbbenésemre az állapotom nem javult kicsit sem a napok múltával. Kislányom és feleségem talán nem is értette mi történik velem, igazából én sem. Az elvégzett MR vizsgálat azonnal kimutatta a kifakadt sérvet 3 csigolyánál is. Ekkor lélekben is összetörtem. Egy barátom javaslatára akit a OGK-ban műtöttek kerestem fel Hoffer doktor urat a magánrendelésén. Doktor úr e műtét előtti utolsó lehetőségként egy 1 hetes –befekvéses –infúziós kezelés javasolt. Nem volt választásom.

derék nyak fájdalom sérv porckorong torna gyógytorna belenyilal összeesik MR lumbágó gyógyulás idősek oktatás beteg napi rutin élő példa eljutni élni

Az osztályon furcsán éreztem magam. Először mindenki ott dolgozó ápolóként nézett rám a folyósón, főleg idősebbek voltak és főleg hölgyek. Az első délutáni betegoktatáson, ahol szinte mindenki megjelent, döbbentek rá, hogy én is beteg vagyok. Igen, 38 évesen kilógtam a sorból. Az oktatásokon sokat megtudtunk a betegségünkről, a kezeléséről és hogy milyen változásokat kell beleépíteni az életünkbe. Egy sorsfordító hét volt ez az életemben. Az első kemény lépés a pszhiológussal (az új szabályok szerint hogy kell írni?) való beszélgetésem volt. Életemben nem éreztem ilyen kellemetlenül magam, teljes mélyponton voltam. Rávilágított a lehetőségekre, melyik út merre vezet, minek mi a következménye. A teljes élet és a futball folytatásának reménye halovány volt. 38 évesen , életerős férjként és egy 4 éves kislány apukájaként nem tehetem meg, hogy mozgásképtelenné váljak. Ezért elindultam ezen új úton. Reggelente gyógytornával kezdtük a napot, melyet számomra fejlesztettünk ki a klinikán. A hét utolsó napján a gyógytornász a saját telefonomra rögzítette. A mai napig ezt a felvételt használom!

A kezelés végeztével, orvosom tanácsára, nagyon lassan, fokozatosan tértem vissza az által régebben végzett mozgásokhoz. Feleségem türelme, rendkívüli hozzáállása rettentő sokat segített ezeknek az új szokásoknak a kialakításában. Napi rendszerességgel végeztem a gyógytornát. 2 hónap múlva léptem újra pályára, emlékszem két hossz után leültem a cserepadra és vártam következő mérkőzésig.

Nagyon féltem. Féltem, hogy újra összesek, féltem, hogy esetleg menthetetlen helyzetbe hozom magam. Így a visszatérésem a pályára lassú volt. 4 hónap telt el, mikor el mertem menni egy nagyobb megméredtetésre, ahol viszont remekül játszottam. A hétköznapjaimba beékelte magát a torna, a napi rutin fél órával a család ébredés előtt kezdődik. Ezzel hova lehet eljutni másfél év alatt?

Legutoljára múlt hét csütörtökön nyertünk tornát, ahol kiérdemeltem a torna legjobb játékosa címet is. Erről megjelent egy cikk is az interneten Virág Levi a “hétköznapok legjobbja” címmel. http://www.kaminokupa.hu/viraglevi/

A kezelés óta több emberrel beszéltem aki hasonló cipőben jár, mindenkit a klinikára irányítottam. Szívesen mondtam el tapasztalataimat, hallgattam végig mások problémáit. Amennyiben szükségesszívesen beszélek erről személyesen is, valóban mutatva az ÉLŐ példát a „gyógyulásra”.

A cikket itt olvashatod : http://ogk.hu/intezetunkrol/sajto/sajtokozlemenyek/2015/hirek/20151013-kicseleztem-a-porckorongserv-mutetet/

Ha van ismerősöd, akik hasonló fájdalommal küzd, oszd meg vele a történetemet. Tanuljon belőle és változtasson időben!

Szép napot!

Tovább